Riana eddigi leghosszabb párbeszéde
- Szóval… - kezdte Sam – Azt állítja, hogy látta a bátyámat? Mikor is?
- Még tegnap este – felelte Riana – egy kocsmában. Éppen a jegyzeteimet tanulmányoztam, amikor… Csak úgy leült mellém.
- Mondott valamit?
- A füzetemet nézegette, amikor hirtelen megkérdezte, hogy nem megyünk-e egy csendesebb helyre…
- Mikor láttad meg, hogy fekete lett a szeme?
- Ez valami vallatás? – ráncolta a szemöldökét Riana. – Én még abban sem vagyok biztos, hogy tényleg őt láttam.
- Elnézést… Csak már hónapok óta nem hallottam felőle… Sőt, egy démon felől sem. Pár napja találtam egy felvételt, amin megölt egy embert, onnan tudom, hogy démon lett belőle. Azonban mire eljutottam odáig, már rég kihűlt a nyom. A bátyám hagyott egy üzenetet, hogy ne keressem, de nem nagyon érdekelt.
- Értem – bólintott a nő – ja, ha ez segít… Egy fura jelet láttam Dean karján. Nem tudom, hogy neki volt-e ilyesmije… - Sam rémült és dühös tekintettel nézett Rianára.
- Káin pecsétje – csak ennyit mondott.
- Ő, biztos – felelte Riana.
- Azért menjünk biztosra – felelte keserves hangon Sam, majd egy papírt fogott, és rárajzolta a jelet – ezt láttad a karján?
- Igen, ez volt az.
- Akkor minden kétséget kizárva a bátyámat láttad – sóhajtott az ifjabb Winchester, majd leejtette maga mellé a karját.
- Miért? Mi az a jel? – érdeklődött a nő.
- Nincs hozzá köze – felelte röviden Sam.
- Ha azt szeretné, hogy segítsek megtalálni, akkor igazán nem ártana néhány infót megosztania – fonta karba a karját Riana.
- Rendesnek és okosnak látszik – felelte Sam – viszont nem bízom meg önben.
- Nem is kell – mondta Riana – nem adtam rá okot, hogy megbízzon.
- Hogy regenerálódik olyan gyorsan? Castiel beavatott – váltott hirtelen témát a vadász.
- Fogalmam nincs, így születtem… De én inkább átoknak tekintem, mint adottságnak.
- Miért?
- El tudja képzelni, amint az összes családtagja sorban elhullik?
- Mondhatjuk, hogy igen – felelte Sam – ketten maradtunk Dean-nel.
- És hogy bárkihez is közel kerültem, meghalt? – Riana sosem mondta még ki, de hallani sokkal rosszabb volt, mint gondolni.
- Hány vadászt ismer? – kérdezett vissza Sam – nem sokat, szerintem.
- Eddig csak eggyel találkoztam, akivel beszéltem is. Miért kérdezi?
- Mert ha többet is ismerne, tudhatná, hogy minden vadásznak ez a sorsa. Magányos úton járunk, Riana. Mindannyian, és ebből nem lehet csak úgy kiszállni.
- Eddig is tudtam, hogy magányos lesz az utam – felelte Riana – és egészen addig az is lesz, míg nem álltam bosszút a szüleim halálán.
- Hogy történt?
- Még sosem mondtam el senkinek – felelte egyből – persze Bobby Singernek igen, de ő azt mondta, hogy kizárt, tehát nem firtattuk tovább.
- Ismerte Bobbyt?
- Igen… Várjon, hogy érti, hogy ismertem? Ugye nem…- Sam lesütötte a szemét, amelyről Riana tudta, hogy nem sok jót jelent.
- De sajnos igen – felelte Sam – szinte ő volt a második apánk – majd rámutatott az egyik szekrényen álló képre, amely a két testvért és a jó öreg Singer bácsit ábrázolta. Riana ránézett Samre.
- Ugye nem gond, ha tegeződünk? Csak ha már úgy is közös második apánk volt, attól függetlenül, hogy én alig láttam. És annak tekintetében elmondom a történetemet, hogy segítsünk egymásnak.
- Rendben van, Riana. De én miben is segítek?
- Majd a történetem után megtudod – mosolyodott el Riana.
- Akkor had halljam! De azért előtte üljünk le – majd letelepedtek egy asztalhoz, és Ria elkezdte mesélni a történetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése